Ki vagyok én?
És miért csinálom, amit csinálok?Mit csinálok (és mit nem)
Hagyomány, bőrművesség, de nem úgy, ahogy elsőre gondolod
Bőrművesség és bőrdíszművesség nem egy és ugyanaz.
Mint az élet oly sok területén, itt is az átmenetet képviselem. Egy kicsi ebből, egy kicsi abból. De mindenből csak a legjobb, leghasznosabb dolgokat összegyűjtve, és továbbfejlesztve.
Különleges álmok megvalósítása
Olyan alkotásokat, tárgyakat készítek el, melyeket NAGYON szeretnél. Olyat, ami pont úgy esik kezedre, pont ott nyílik, pont olyan hangulata van, pont azt tükrözi, ami te vagy, vagy az ajándékozott. Éppen ezért ez mindig egy folyamat…
Csak olyat, ami máshol nincs
Kérlek akkor keress meg, ha olyat szeretnél készíttetni, amit nem tudsz megvenni máshol. Ugyanis nem vállalom más szellemi és fizikai munkájának “ellopását”.
Bőrművésznő
Mint ahogyan Te is, én is keresem az utamat, helyemet a világban.
Gyermekkorom óta az alkotásban lelem örömöm igazán, ennek ellenére 26 évig magamat meghazudtolva máshol kerestem boldogságom. 2013 különösen bűvös év volt számomra, ekkor határoztam el, hogy mindent másképp teszek ezentúl. Így született meg műhelyem és vette kezdetét álmaim megvalósítása teljes erőbedobással.
Minden, amit itt találsz, az esztétika, szépség, tartósság és jól használhatóság, praktikum jegyében készül. Nem titkolt célom, tárgyaim készítése és Neked ajánlása mellett sugallni, amit sokszor elfelejtünk; mik is az igazi értékek. Ez akkor fogalmazódott meg bennem először tudatosan, mikor mindent tűvé tettem egy bőr bevonatú regiszterért, majd minden egyes használatakor megszagolgattam, de előfordult, hogy csak kitettem az asztalomra, hogy mikor oda nézek, viruljon a lelkem.
Nos, ez azóta is tart és bízom benne, hogy képes vagyok olyat alkotni, ami a Te lelkedet is nap mint nap gyönyörködteti és rádöbbent arra, hogy Neked mi a fontos valójában az életben.
Bartyik Kata
Szívvel – lélekkel. De tényleg.
Alkotás & Élet
Tanulmányok (soha véget nem érő!)
- Hagyományok Háza – népi bőrművesség 2015
- Frankl Mónika film, színházi darabok, bőr jelmezek szakértő bőrdíszműves műhelye
- Medence Csoport – reconcept műhely
- Megszámlálhatatlan óraszám, melyet saját műhelyemben töltök folyamatos fejlesztéssel, megismeréssel
- Újabb és újabb produkciók, új jelmezek, kollégák, kihívások, tapasztalatok
Filmek, sorozatok – jelmez, kellék készítés – divatbemutatók
- Baghead, Babylon Berlin, John Wick 4, Last Song for Stella, The Last Voyage of the Demeter, Spencer, SONY-Uncharted 2020, Virág Kerényi BCEFW 2019, Shadow & Bone 2019, Dune 2018-19, The King 2018, The Last Kingdom 2018, The Last Kingdom 2017, The Terror 2016-2017 tv series, The Last Kingdom 2016 tv series, Jamestown 2016 movie, Emerald City 2015-16 tv series, King Lear 2015 opera, Farnace 2015 opera, Bánk Bán 2015 opera, Kincsem 2015 movie, Marco Polo 2015 movie, Ben Hur 2014 movie, The Last Kingdom 2014 tv series, és megannyi magyar darab
Titi Leather 21 – tudatos, változni kívánó ÉS hajlandó emberek számára
- Különleges motivációs eszköz, segít céljaidat elérni
- Teljes mértékben saját találmány, NEM pinterestről “inspirálódott” ötlet alapján
- Brian Tracy keze is benne van a dologban
- És még bőrből is van
- www.21nap.hu
Az a hír járja….
Kata nagyon kedves,segítőkész, és nyitott minden egyéni megoldásra. A személyes találkozásnál minden részletet meg tudtunk beszélni, hozott különböző bőrmintákat is, azokról is szívesen beszélt. Az óraszíj nagyon rövid időn belül, két hét alatt elkészült. A munkafolyamatról rendszeres tájékoztatást, és fényképet, időnként menet közben felmerült kérdéseket ( a még jobb eredmény érdekében) kaptam.
Jó volt őt megkérni a feladatra,mert egy kedves nyitott személyiség, és úgy gondolom, hogy az általa képviselt elvekre, és minőségi munkára, a mai világban egyre nagyobb szükség van.
Kata két legnagyobb erőssége a pozitív hozzáállása, és a szakértelme.Ezek kellettek ahhoz, hogy pozitív végeredmény születhessen.
Köszönöm, hogy ilyen korrekt módon intéztél mindent. Hihetetlen, hogy ilyen gyorsan ilyen minőségű munkát és adminisztrációt végeztél! Őszintén köszönöm! A termékek csodásak!
Az egész úgy indult hogy szükségem lett néhány bálnára. Élő jószágok sajnos szóba sem jöhetettek, meglehetősen kis lakásom van. Más megoldás után kellett néznem: legyenek bálna kulcstartóim! Itt kezdődött a munkakapcsolatom Katával, aki bálnabőrrel ugyan nem foglalkozik, ám csodálatos termékeket készít főként marhabőrből. Rengeteg gondolat cikázott bennem azzal kapcsolatban, hogy hogyan is kéne kinéznie, és funkcionálisan mit kéne tudnia egy ilyen kulcstartónak. A kusza gondolathalmazból Kata alkotott három pompás jószágot. Nem kérdés hogy kihez fogok ismét fordulni, ha esetleg további állatkákra, vagy egyéb más bőrműves termékekre támad igényem.